1. oldal / 3

A jóga az ősi India hat tradicionális létszemléleti, megismerési rendszerének és spirituális megvalósítási útjának egyike. E tanításokban közös, hogy mind India legősibbnek és nem emberi eredetűnek tekintett szent könyvein, a Védák kinyilatkoztatásain alapulnak, és ennek megfelelően választ adnak az emberi lét végső kérdéseire. Nem egyszerűen elméleti válaszokat nyújtanak, nem pusztán a mai értelemben felfogott filozófiai rendszerek, hanem (amint az minden valódi spirituális útban közös, legyen az keleti vagy nyugati, hindu, buddhista, muszlim vagy akár keresztény) tényleges, gyakorlati, megismerési, megvalósítási utak, amelyek az emberi személyiség, az emberi lélek gyökeres átalakításán keresztül vezet(het)nek el a végső igazság, a végső valóság személyes megismeréséhez, megtapasztalásához.

Ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyformán járható szellemi ösvény. A különféle, jellegében gyakran nagyon, akár az összeegyeztethetetlenségig eltérő szellemi utak sokfélesége ezzel magyarázható. Ez nem csak a térben és időben távol eső népek által követett szellemi ösvények esetében van így, de ez a magyarázata annak is, hogy magán a jógán belül is rendkívül sokféle irányzat létezik. A jóga kifejezés egy szanszkrit szó. (A szanszkrit az ókori India szent nyelve volt, szerepe némileg hasonló, mint a keresztény kultúrkörben a latiné.) A ma leginkább elfogadott fordításai: egyesülés, egyesítés, megfékezés, leigázás. Kevésbé közismert másik jelentése: szamádhi, amely (szintén szanszkritül) az a – közönségesen – meditációnak nevezett tudatállapotot is meghaladó transzcendentális állapot, amelyben a tanítvány, miután kitartó gyakorlással mintegy leigázta, megfékezte önnön énjének alsóbb késztetéseit, végül is egyesül a legfőbb valósággal.


<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>